Octavia Spencer: irány a második Oscar

Így kezdődik egy Oscar-díjas karrier: két évtizeddel ezelőtt Octavia Spencer még produkciós asszisztens volt a Ha ölni kell forgatásán, ahol, összeszedve minden bátorságát, odament Joel Schumacher rendezőhöz, hogy kinézett magának egy kis szerepet: azét a fekte lányét, aki lázadást szít a társai között.

„Nem, drágám, neked ahhoz túl kedves arcod van – felelte erre a legendás rendező. – Tudod, mit játszhatsz te? A nővérkét.” És a próféta szólt belőle. Az IMDb szerint, a színésznő azóta 16-szor játszott nővérkét. Azután A segítség-beli szerepéért Oscar-díjat kapott, és új filmje, A számolás joga szintén szerepel az Oscar-esélyesek listáján: a 60-as években játszódó film főszereplője az amerikai űrkutatási programban kulcsszerepet játszó három fekete nő (Spencer mellett Taraji P. Henson és Janelle Monáe alakíja őket). Az Oscar-díjas ezúttal matekzsenit játszik, az egyik első (több szobányi) IBM-számítógép programozóját, aki kiharcolja magának a tiszteletet. De a színésznőnek még mindig vannak szerepálmai.
– Az még hátra van, hogy olyasvalakit alakítsak, aki legalább kicsit hasonlít rám – mondta a New York Times újságírójának Octavia Spencer – Laza, gyerektelen nő vagyok. Ideális romantikus vígjáték-figura, olyan, aki mindig a rossz pasiba zúg bele. Azt is ki próbálnám, végre…

IC Press

Tags:  

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>